Egy különleges poszttal készültem ma, mert sokszor eszembe jutnak ezek a gondolatok és nem szeretnék vele a nyári leállásig
várni! 🙂
Nagy-nagy örömmel tölt el, hogy mennyit fejlődtek a gyerekek ebben az évben, s bár azt lehetne gondolni, hogy minek is örömködök, hiszen, ez az én érdemem, ez nem igaz! Belerakhatnék én 1100%-ot is, ha nem áll mellém a szülő, akkor felesleges az egész!
Köszönöm tehát azoknak a szülőknek, nagyszülőknek akik rendszeresen hozzák a gyermekeket, akik megoldják, hogy eljöhessen a gyermek úszni, még akkor is ha ez sokszor macera!
Köszönöm azoknak a szülőknek, akik nem adták fel az első sírós óra után, hanem elhitték nekem, hogy ezek bizony kemény játszmák a gyermekek részéről, de 3-4 órán belül én jövök ki nyertesen! (Mert hogy ezek nem nekem szólnak, hanem a szülőnek, és mert ezek általában nem az úszásról szólnak, hanem az ő akaratuk érvényesítéséről, illetve néha arról, hogy megsértődtek, ha rájuk szólt az ember! 🙂 )
Köszönöm azoknak a szülőknek, akik megfogadják a tanácsaimat és magukhoz ölelik a gyermeket, ha arra van szükség vagy épp elengedik ha már az szolgálja a fejlődésüket!Köszönöm azoknak a szülőknek, akik félelmeik vagy hiányos úszástudásuk ellenére eljönnek, elhozzák a gyermekeket és végig csinálják velük a feladatokat!
Mint már többször említettem nem volt egyszerű ez az év, de a nehézségek hozzásegítettek, hogy elinduljon a manóúszás, ami talán nem csak a városban, de a környéken is hiánypótlónak számít. Többen kérdeztétek (volt aki tőlem, volt aki szerintem csak magában 😀 ) hogy miért csinálom még mindig?!?
Mert felelősséggel tartozom a róká(k)ért, akit megszelídítettem!
Mert el sem tudjátok képzelni mennyit ad az embernek a gyerekeken látott büszkeség, amikor megszerzi a víz aljáról a halacskát.
Mert engem is büszkeséggel tölt el, hogy megcsináltuk!
Elértük együtt azt, hogy aki év elején sírva jött az órára az most bátran belecsúszik a csúszdáról a vízbe.
Akit senki nem tudott megtanítani úszni, az most egyedül siklik a medencében.
Akinél terror volt a hajmosás, az most meg sem kottyan neki.
Akinél azt mondta a szülő, hogy jönni fognak persze, csak a víz alá ne kelljen lemenni, az a 3. órán önszántából ment le a halacskákért.
És szerintem ti ezt tudnátok még folytatni!
Tudom, hogy Rám szükség van itt, érzem, hogy jó amit csinálok és hiszem, hogy egyszer ez majd anyagilag is meg fogja érni nekem!