Több alkalommal is előfordulhat az úszásoktatás során, hogy a gyermek (átmenetileg) nem akar jönni. Átmenetileg akkor, ha a szülő eldöntötte, hogy ez nekik fontos. Ilyenkor 4-6 óra alatt általában lezajlik az ellenállás. Ha a szülő sem biztos magában, vagy ráhagyja a gyermekre a döntést, akkor akár véglegesen is befejezhetik az úszást, mert nem biztos, hogy a későbbiek során újra kedve lesz járni.

_DSC4074

Balázs az első óráján, aki azóta már túl van a nehezén!

Aki jár/járt hozzánk úszásra, az tudja jól, hogy általában semmire nem kényszerítjük a gyermeket, ha valamit nagyon nem akar megtenni, akkor azt nem kell. Ez mégis az a helyzet, amikor igenis kényszert kell alkalmazni. Hogy jobban megértsük a dolog lényegét több kérdést is meg kell vizsgálni.

MIKOR és MIÉRT mondhatja egy gyermek, hogy nem akar jönni?

  • Az úszás kezdetekor.  Vannak olyan gyerekek, akik korábbi rossz tapasztalat miatt félnek az oktatástól. De olyan is van, aki az uszodában döbben rá, hogy itt kérem munka van, azt kell csinálni amit az oktató mond, és nem azt amit ő szeretne. Vannak olyan típusú gyermekek is (de ezt a szülők tudják a legjobban) akik nehezebben alkalmazkodnak az új, ismeretlen helyzetekhez. És olyan gyermekkel is találkoztam, aki egyszerűen csak az akaratát próbálja érvényesíteni a szülő felé, játszmázik, hogy márpedig akkor is az lesz amit ő szeretne. (Ez az a gyermek aki végigordítja az uszodába vezető utat, majd amint bejön a medencetérbe – és a szülőt kívül hagyja az öltözőbe – mintha kicserélték volna. Sokszor mi oktatók csak a szülő elmondásából értesülünk, hogy a gyermek hogy viselkedik, mert ez már bent egyáltalán nem látszik rajta!)
  • Csoportváltáskor. Amikor a gyermek csoportot vált, kiszakítjuk az addigi jól megszokott környezetből, esetleg a szülőtől kell megválnia, amit egyesek megint csak nehezen viselnek. Csoportváltáskor a másik probléma a víz nagyságának változása.  Az addigi csoportban már nagy biztonsággal létező gyermek, akinek a víz gyakran már csak a pocakjáig ér, átkerül a medence másik oldalára vagy a “nagymedencébe” ahol azzal szembesül, hogy a víz a nyakáig ellepi. Természetes, hogy elbizonytalanítja az új helyzet, amit valaki könnyebben, valaki nehezebben él meg.
  • Ha valami olyat kell megtenni, amit ő nem szeretne. Előfordulhat az is, hogy a gyermeken nem látjuk egyértelműen a félelmet egy-egy feladat kivitelezésénél, pl.: kötél alatt átbújás, csúszdázás, de az is lehet, hogy nincs is benne félelem, csak ürügyként mondja a szülőnek, hogy nem akar úszni jönni, mert nem szeret csúszdázni. Ilyenkor el kell mondani nekünk a problémát és azt fogjuk mondani, hogy akkor nem kell csúszdáznia. De fontos, hogy ha mégis egyéb ok húzódik a háttérben, akkor az kiderüljön. (Pl. a következő alkalommal már mást mond, hogy miért nem akar jönni.)
  • Valami negatív hatás érte az órán. Ez lehet pl véletlen víz alá kerülés vagy egy társ szándékos agressziója, de ide tartozik, ha pl hideg a víz vagy a levegő hőmérséklete. Ez az a kategória, ami a legnagyobb körültekintés mellett is előfordulhat, vagy az oktatón kívül álló tényezők. Le kell szögezni, hogy az úszásoktatáson az agresszió semmilyen formáját nem tűrjük, mégis néha kivédhetetlen és hiába a későbbi visszacsatolás utólag már nem lehet nem megtörténtté tenni. Fontos, hogy ha a gyermek bármire “panaszkodik” otthon, erről mindig értesítést kapjunk a szülőtől!

MIT LEHET TENNI?

Először is a szülőnek el kell döntenie, hogy mit szeretne? Azt hogy a gyermek vízbiztonságot szerezzen, megszeresse a vizet, megtanuljon úszni vagy azt hogy a gyermek akarata érvényesüljön. Ha a szülő ezt lerendezte magában, biztos a döntésében, akkor 4-6 órán belül elmúlik a sírás és a továbbiakban szabad az út az örömteli úszástanulás előtt.

Kérem a szülőket, hogy bízzanak bennem és bízzanak a saját gyermekükben is, hogy meg tudja csinálni, jól fogja érezni magát, egyedül is boldogul a vízben!

A mostani “tömeges” mini csoportból felnövés minden szempontból nehéz folyamat.
Nehéz a gyermeknek, mert nem változott a helyszín. Ugyanabban a medencerészben vannak mint eddig, nincs meg bennük az az érzés, hogy igen, én már nagy vagyok, hisz átkerültem a másik oldalra, igaz, hogy itt már nem lehet velem az anya, de én már a nagyokkal vagyok és egyedül úszom! Ehelyett csak azt érzékelik, hogy anya kiment a medencéből, pedig eddig mindig itt volt velem!
Nehéz a szülőnek is, mert bár macera az öltözés és büszke a gyermekére, hogy egyedül van a vízben, belül kétségek gyötrik, hogy jó-e ez nekik, nem túl korai-e és emellett ott lebeg a feje felett, hogy nemsokára nem elég, hogy a vízből, de az egész medencetérből kiszorul.

Az átmeneti időszakban javasolható az, hogy a határozottabb hozzáállású szülő hozza a gyermeket, mert a kapuból visszafordulás azt erősíti a gyermekben, hogy ha elég hangos, akkor az ő akarata győz! A másik pedig, általában csak medencetérig kell eljutni, ott már 5-10 percen belül megnyugszik a gyermek, ha nem azonnal!

Ezzel a bejegyzéssel nem szeretnék senkit elbizonytalanítani, mert kb a gyermekek 5-10%-ra jellemző a nehezebb kezdet vagy az időszakos nem akarok úszni járni kijelentés. Ettől függetlenül szükségesnek éreztem írni a problémáról, mert aki érintett, talán egy kis erőt merít belőle és láthatja, hogy nincsenek egyedül másnál is előfordul ilyesmi, ettől nem kell megijedni és még inkább: ezért nem kell abbahagyni az úszást!